Tudjon meg többet!
diagnosztikai vizsgálatok, 4D-ultrahang, mri, ct
Szív és érrendszeri rizikófelmérés
24 órás EKG - Holter monitorozás
Leírás
A vizsgálathoz öntapadó tappancsokat (elektródákat) ragasztanak a mellkasra, melyeket vezetékek segítségével kötnek össze egy kb. hordozható kisrádió méretű szerkezettel, amely a nyakban lóg, és a szívből érkező elektromos jeleket rögzíti. Eközben a páciens nyugodtan végezheti napi megszokott tevékenységét, amit pontos időmegjelöléssel fel is kell, hogy jegyezzen. A beteg feladata a mérés közben, hogy ha kellemetlenséget, szívpanaszt észlel, akkor a készülék erre a célra kialakított gombját nyomja meg. A készülék ezt a jelet is adatként rögzíti, és az adatok kiértékelésnél fontos információval szolgál az orvosnak. Huszonnégy óra múlva leveszik a készüléket, a benne tárolt adatokat számítógép segítségével értékelik ki.
Előkészítés
Különösebb előkészületre nincs szükség. A gyógyszereket a szokott módon kell szedni.
A pontos, zajmentes mérés érdekében meglévő mellkas-szőrzetet a tappancsok helyén leborotválják.
Fontos, hogy a végzett tevékenységét (pl. séta, étkezés, rohanás a busz után, lépcsőmászás, pihenés, tenisz, stb.), illetve az érzett szívpanasz jellegét, időtartamát pontosan felírja.
Veszélyek
Veszélytelen vizsgálat.
Nem fájdalmas vizsgálat.
Normális esetben a szívverések száma a fizikai terhelésnek, illetve a nyugalmas időszakoknak megfelelően változik, ritmuszavar nem mutatható ki, és nincsenek a szív oxigénhiányos állapotára utaló jelek. Kóros esetben ritmuszavarok, oxigénhiányos időszakok mutathatók ki, melyek esetleg egybeesnek azokkal az időszakokkal, amikor a beteg szívpanaszokat, szorító mellkasi fájdalmat érzett.Ergometria - terheléses EKG
Ambuláns vérnyomásmonitor
Célja a vérnyomás folyamatos, 24 órán át tartó rögzítése, amely a mindennapos megszokott tevékenység közben zajlik. A vérnyomás a különböző napszakokban normálisan is változik, de befolyásolja a fizikai aktivitás, a stressz, étkezés, stb. is.
Különböző, csak időszakosan kialakuló eltérések, pl. néhány percig tartó vérnyomáskiugrások vagy tartós emelkedések kimutatására vagy gyakorta a beállított vérnyomáscsökkentő kezelés ellenőrzésére szolgál. Attól ugyanis, hogy az orvos aktuálisan normális értékeket mér, még egyéb időpontokban lehetnek kórosan magas értékek.
Leírás
A vizsgálathoz vérnyomásmérő mandzsettát helyeznek fel a beteg karjára, amit vezetékek segítségével kötnek össze egy hordozható kisrádió méretű, automata vérnyomásmérő készülékkel, ami a nyakban lóg, és meghatározott időnként méri a vérnyomást, a pulzust, majd a mért eredményeket eltárolja. Eközben a páciens nyugodtan végezheti mindennapi megszokott tevékenységét, amit pontos időmegjelöléssel fel is kell, hogy jegyezzen. Huszonnégy óra elteltével leveszik a készüléket, és a benne tárolt adatokat számítógép segítségével értékelik ki.
Előkészítés
Különösebb előkészületre nincs szükség. A gyógyszereket a szokott módon kell szedni.
Ha a vizsgált személy gyógyszereit nem az előírás szerint szedi, a vizsgálat napján sem szabad változtatnia ezen! Nemcsak az orvost, saját magát is becsapja az, akinél nem a tényleges gyógyszerelés melletti értékeket mér a készülék. Ugyanez igaz akkor is, ha a mérés napján nem a megszokott, mindennapi tevékenységet végzi. Kevesebb terhelés, több pihenés esetén a vérnyomás alacsonyabb lehet a szokottnál.
Jó, ha tudja, hogy a készüléket és a vérnyomásmérő mandzsettát nem szabad levenni. Víz nem érheti, ezért a készülék felhelyezése előtt kell fürödni, tisztálkodni!
Veszélyek
Veszélytelen vizsgálat.
Nem fájdalmas vizsgálat. Amikor a készülék felfújja a mandzsettát, kellemetlenül szoríthat, erre az éjszaka folyamán többször is felébredhet a beteg.
Lelet
Normális esetben a vérnyomás az élettani határértékek között mozog. Kóros esetben a több mérés átlagából számolt értékek vagy egy-egy kiugróan magas érték ettől eltérhet.
TensioClinic Arteriográf tájékoztató
A TensioClinic arteriográf egy új magyar világszabadalom, amelyet a Magyar Szabadalmi Hivatal a szellemi tulajdon hatékony védelméért a szellemi tulajdon világnapja alkalmából Millenniumi Díjban részesített 2005-ben. Segítségével gyorsan, egyszerűen adhatunk felvilágosítást:
A vizsgálat fájdalommentes és veszélytelen, mivel mindössze néhány percig tartó, fekvő helyzetben elvégzett vérnyomás és pulzushullám görbe mérésekből áll.









