• Szolgáltatásaink
  • Árlista
  • Magunkról
  • Kapcsolat
  • Karrier
  • Telefon: (+36) 1 489-52-00 | E-mail: info@bhc.hu

    Díjátadó a magyar egészségügy napja alkalmából

    1992 óta minden év július 1-én, Semmelweis Ignác születésnapján ünnepeljük a magyar egészségügy napját. Intézetünk a jeles nap alkalmából hagyományteremtő jelleggel az elkötelezett munka elismerésére díjátadó eseményt szervezett. Ünnepi beszédében Dr. Csernavölgyi István vezérigazgató kijelölte azokat a sarokpontokat, amelyekre a BEK jövőjét alapozza. A rendezvény során négy Kiválóság-díj, illetve tizenkét Különdíj átadására került sor.

    A hálás útókor az anyák megmentőjét tiszteli Semmelweis Ignác személyében, aki felfedezte, hogy alapos kézfertőtlenítéssel megelőzhető a gyermekágyi láz kialakulása. Munkássága, elhivatottsága, a kiszolgáltatott helyzetben lévő páciensek szolgálata példaértékű mindenkinek, aki a jelen egészségügyében tevékenykedik. Dr. Csernavölgyi István Semmelweis-napi beszédében kiemelte, hogy az ünnep a legfontosabb értékek megfogalmazása mellett a jövő céljainak kitűzését is szolgáló alkalom. Nagy hangsúlyt kap majd az infrastruktúra és az eszközpark fejlesztése mellett a digitalizáció, továbbá a szakmabővítésre is kiemelt figyelmet fordít a vállalat vezetése. A tervek szerint a műtők számát több mint kétszeresére emeli majd az intézet, valamint az ágyszám is hasonló mértékben növekszik a következő években. A vezérigazgató hisz abban, hogy minden egyes apró munkafolyamat a betegek javát szolgálja, valamint a sikeres gyógyításra csapatmunka eredményeként tekint. Ez az összetartó munkavégzés mindig jellemezte a BEK közösségét és a jövőben is a szakértő ellátás egyik alapja lesz. Büszkén tapasztalta, hogy a dolgozók nagy örömmel képzik magukat, hiszen szükség is van az olyan szakemberekre, akik szakmájuk legfrissebb tudásanyagát ismerik és alkalmazzák. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Budai Egészségközpont Zrt. tulajdonosa, Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

    Dr. Csányi Sándor a Budai Egészségközpontban
    Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója

     

    Dr. Csernavölgyi István a Budai Egészségközpontban
    Dr. Csernavölgyi István vezérigazgató
    Dr. Csernavölgyi István a Budai Egészségközpontban

    Semmelweis-napi Kiválóság-díjasok

    Intézetünk vezetősége kiemelkedő színvonalú és elkötelezett munkája elismeréseképpen Kiválóság-díjat adományozott Dr. Antal András aneszteziológiai és intenzívterápiás osztályvezető főorvosnak, Bagdiné Nagy Éva asszisztensnek, Scheszták Krisztina recepcióvezetőnek, valamint Dr. Wladika Zsuzsanna belgyógyász-kardiológus szakorvosnak. A díjakat Dr. Csernavölgyi István vezérigazgató adta át.

    Semmelweis-napi kiválóság-díj a Budai Egészségközpontban
    Semmelweis-napi Kiválóság díjasok

    Dr. Antal András 1999-ben végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karát, majd 2005-ben aneszteziológia szakvizsgát tett. Kiválóan vezeti és tartja össze az intenzívterápiás osztály csapatát. Kiemelkedő tapasztalatai, valamint mélyreható ismeretei rendkívül értékesek voltak a koronavírus-járvány elleni küzdelem során, így aktívan vett részt az ellátási folyamatok kialakításában, azoknak az aktuális helyzethez való igazításában és természetesen magában a gyógyításban is. Szakterületének kiváló művelője, az újdonságokra nyitott, megoldásorientált hiteles orvos és vezető.

    Bagdiné Nagy Éva Karcagon a Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett 2003-ban, majd 2006-ban OKJ-s ápolói, 2018-ban pedig foglalkozásegészségügyi szakápolói végzettséget szerzett. Kedves, jó humorú, proaktív személyiség, igazi csapatjátékos, aki bármikor készséggel segít a hozzá forduló munkatársaknak. Problémamegoldó képességével minden további intézkedést igénylő munkafolyamatot felderít és biztonsággal megold. A vérvétel nem a legkellemesebb élmények egyike, ilyenkor bizony sokan izgulnak Ügyfélközpontú, derűs személyisége nyugalmat áraszt és nyugtatólag hat. Ez a tulajdonsága rendkívül sokat jelent a vérvételek során azoknak a pácienseknek, akik a vizsgálatok izgalma miatt esetleg rosszul vannak.

    Dr. Csányi Sándor a Budai Egészségközpontban

    Scheszták Krisztina 2013-ban a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus-vendéglátás – Idegenforgalmi szakmenedzser szakán végzett. Sokat tesz azért, hogy csapata hatékonyan végezze feladatait, amihez elengedhetetlenül hozzátartozik saját maga és munkatársainak fejlesztése is. Intézetünk legnagyobb forgalmú recepcióján kell helyt állniuk és magas színvonalú ügyfélélményt nyújtani az adminisztrációs folyamat során. Pozitív, lendületes személyisége és kiváló munkabírása igazi példa a munkatársak számára.

    Dr. Wladika Zsuzsanna belgyógyász-kardiológus 1987-ben végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karát, 1992-ben belgyógyász-, 1994-ben pedig kardiológus szakvizsgát tett. Oktatóként fontos szerepet vállalt nővérek, szakápolók, orvosok és szakorvosok képzésében Magyarországon és Svédországban egyaránt. 2001 óta intézetünk közreműködő belgyógyász-kardiológus szakorvosa, aki proaktív hozzáállásával, előremutató javaslataival számos fejlesztési projekt sikeréhez járult hozzá. Mindig lehet rá számítani a szűrővizsgálatokban résztvevő orvosok helyettesítése vagy konzíliumok esetén is. Hosszabb svédországi munkavállalás után, kizárólag a Budai Egészégközpontba tért vissza dolgozni.

    Semmelweis-napi Különdíjasok

    Intézetünk a magánkórházak közül egyedüliként vállalt részvételt a koronavírusos betegek ellátásában. Szakkórházunk az Országos Gerincgyógyászati Központ, melynek intenzívterápiás osztálya kiemelkedő fontosságú volt a különleges feladat megoldásában.

    Semmelweis-napi különdíj a Budai Egészségközpontban
    Különdíjasok

    A járvány idején végzett lelkiismeretes és elkötelezett gyógyítói munka elismeréseképpen tizenkét Különdíj is átadásra került. A 2022. évi Semmelweis-nap Különdíjasai:

    • Dr. Antal András főorvos
    • Batta Virág ápoló
    • Bárdos Márton diplomás ápoló
    • Fazekas Lilla ápoló
    • Fényes Erzsébet ápoló
    • Fias Zsóka ápoló
    • Gajár Sándorné ápoló
    • Hatyina Olivér ápoló
    • Kovács - Cservid Mónika Erzsébet szakápoló
    • Kotroczó Alexandra diplomás ápoló
    • Mód-Treit Zsófia szakápoló
    • Németh Eszter ápoló

    A díjak átadása után egy rövid kamarazenei előadás köszöntötte az elismerésben részesülő kollégáinkat.

    Semmelweis-napi közönség a Budai Egészségközpontban
    Semmelweis-napi zenekar a Budai Egészségközpontban

    Intézetünk a Semmelweis-napi díjátadó ünnepségét hagyományteremtő céllal rendezte meg, a díjazottokon keresztül valamennyi munkatársunknak és a magyar egészségügyben működő összes kollégának szeretnénk kifejezni köszönetünket elhivatott és lelkiismeretes munkájukért.

    Szeretne első kézből értesülni:

    • aktuális kedvezményes vizsgálatainkról
    • szakértőink prevenciós cikkeiről
    • feliratkozott pácienseink részére elérhető exkluzív tartalmakról
    • szakmai újdonságainkról?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre most és 15% kedvezményt biztosítunk számos szakorvosi vizsgálatunk díjából!

    Helló Nyár! Helló Egészség!

    20% kedvezménnyel vegye igénybe nyári egészségkampányunk számos szakorvosi vizsgálatát Nagy Jenő utcai vagy Váci úti rendelőnkben!